Felszólító mód
A
felszólító mód [Imperativ)
A
felszólító módnak csak egy alakja van, a második személy, amely megegyezik a to
nélküli Infinitive-vel. A kérés vagy parancs egyenesen egy másik személyhez
szól, ezért nem használunk személyes névmást.
Pl.:
Get up. - Kelj fel! (Keljen fel!) Sit down. - Ülj le! (Üljön le!)
Az
angolok azonban udvarias emberek, és nem fogalmaznak ilyen nyersen.
Mindig
enyhítik a kérésüket valamilyen szóval vagy hanglejtéssel.
Pl.:
Come here, please. / Please, come here. / Come here, will you? / Come here,
won't you? - Kérem, jöjjön ide! / Kérlek, gyere ide!
A
tagadás, azaz a tiltás a do segédigével történik.
Pl.:
Don't fear. - Ne félj! Don't worry. - Ne aggódj! Don't be silly. - Ne légy
ostoba!
Ha
a kérésnek vagy parancsnak nyomatékot akarunk adni, állításban is do-val
alkotjuk a felszólítást.
Pl.:
Do come in. - Ugyan, jöjjön már be! - Gyere már be!
Ha
a felszólítást egy harmadik személyhez intézzük, vagy magunkat szólítjuk fel a
cselekvésre, a let igét használjuk.
Pl.:
(Let us go.) Let's go. - Gyerünk!
Let's
keep our promise. - Tartsuk be az ígéretünket!
Let
them speak. - Beszéljenek!
Az
angolok nem tesznek felkiáltójelet a felszólító mondat végére!
Közvetett
felszólítás a to want - akarni, to ask - megkérni stb. igékkel
történik. A főigét követi a tárgyesetbe tett személy, majd a to+Infinitive.
Pl.:
I want him to tell me the truth. - Azt akarom, hogy mondja meg az igazat!
Tell
the maid to bring in the tea. - Hozassa be a szolgálóval a teát!
|